Idén valahogy olyan gyorsan futottunk bele a decemberbe és vele együtt az adventbe, hogy legelőször csak tegnap tudatosítottam igazán (miután a két deci forralt boromból rögtön másfelet magamra öntöttem, a kilencszáznyolcvanadik japán turistát próbálva kikerülni), hogy ebből bizony mindjárt karácsony lesz, megint. Persze az irodában Kriszti már november elejétől szórakoztat minket egy-egy Jingle Bells válogatással, és múlt pénteken a Parlament közepére is felállították az Ausztriából egészen idáig utaztatott fenyőfát, de hát ugye, otthon már október végén elkezdik árulni a szaloncukrot meg a hóembermintás Toffifeet, mégse hisszük rögtön hogy karácsony van.
Így advent első vasárnapján illene valami titkos mézeskalácsreceptet megosztanom Veletek, de tudom nem azért szerettek mert csendes, szerény vagy túl házias volnék, szóval inkább elmesélem hogyan készül Brüsszel az év legeslegszebb ünnepére (azon kívül persze, hogy háromszorosára emelte a repülőjegyek árait). Először is, a tavalyi kissé talán túl merész kivitelezés után idén újra hatalmas, tűleveles, gyantaillatú karácsonyfa került a Grand Place-ra. Rögtön a Betlehem mellé, ahova a műanyag Jézuska, a műanyag Mária és szintén műanyag József mellé, gondolom a hatás fokozása végett, azért egy élő báránykát is betereltek, aki eddig szó szerint birkatürelemmel viseli hogy az összes járókelő családi fényképalbumába bekerül. Na de vissza a tavalyi nagy karácsonyfabotrányhoz: történt ugyanis, hogy mivel a városban mostanra több mint jelentős a muzulmánok száma (22%, mondja a Google), nekik meg ugye nagyjából annyi közük van a karácsonyhoz mint nekünk a Ramadánhoz, a város vezetése úgy gondolta, diszkriminatív velük szemben karácsonyfát állítani, és egy hipermodern világítós valami váltotta fel a hagyományos ardenneki fenyőfát. Ezen meg aztán annyira mélyen felháborodtak a brüsszeliek, hogy ezrek írták alá a petíciót, ami a tradicionális fát követelte vissza a főtérre. És mégha több mint nevetséges is a tény, hogy valaki egy nyitvatermő növény jogaiért képes petíciót aláírni, azért valahol mélyen irigylem az itteni embereket, hogy még egy ekkora böszmeség végett is képesek összefogni, nálunk otthon meg azon is vérre menően összeveszik a fotelkommentelő nép, hogy hizlal vagy nem hizlal-e az update kifli. Bár, ha létezik nemzet amelyik mestere a sztrájkoknak, tüntetéseknek és elégedetlenkedéseknek, akkor az egész biztosan a belga. Csak az öt hét alatt mióta itt vagyok, sztrájkoltak már a taxisok, a villamosvezetők, a buszvezetők, a pilóták és a szemetesek is, hogy csak a hirtelen eszembe jutott foglalkozásokat említsem. De hogy befejezzem a történetet, a város a jóllakott kecske és a megmaradt káposzta példáját követve kompromisszumra jutott: visszatért a klasszikus karácsonyfa, a karácsonyi vásárt viszont (épp a muzulmán és egyéb más vallási karácsonytalanság miatt) már nem karácsonyi vásárnak, hanem Winter Wonders-nek, tehát Téli csodának nevezik, hogy senki ne érezze magát rosszul. Mindig mondom, van ami csak Belgiumban lehetséges.
Mindez szerintem semmilyen módon se befolyásolja az embereket, mert épp annyira élvezetes kipróbálni a korcsolyapályát vagy felülni az óriáskerékbe (a gasztronómiai élvezetekről már nem is szólva), ha az ember katolikus, buddhista, Jehova tanúja vagy éppen fénnyel táplálkozik. A város maga annyira sokszínű és főleg soknemzetiségű, hogy minden áldott reggel eszembe jut a liftben állva: hol máshol Európában élhetnék egy házban Kadzynski-ékkel, d´Albrello-ékkal, Anastapopulous-ékkal és Gomezékkel egyszerre? Mondjuk a házinénim története se kutya: Peruban született, Franciaországban nevelkedett, orosz férje volt és 25 éve él már Brüsszelben, és most jelenleg tanul, mert idegenvezető szeretne lenni. Mindig nagyon örülök ha itt van nála a zabálnivaló hároméves kisunokája, Enrique (mint az Igléziasz), mivel a közös nyelveink száma nulla, ezért különösen hasznosak vagyunk egymásnak ha mondjuk szafarisfilmet nézünk a tévében: ő mondja nekem spanyolul, hogy mondjuk, león, ha meglátja az oroszlánt, én meg, mivel hamar rájöttem hogy angolul épp annyira nem érti meg mit mondok neki mint magyarul, akár az anyanyelvemen is szólhatok hozzá. Egyikünk se érti, mégis mindketten a lehető legjobban szórakozunk. Mondom, van ami csak Belgiumban lehetséges.
