Bonjour Kedves Mindenki!
Sok-sok víz lefolyt a Vágon mióta utoljára bejegyzést hagytam ezen a blogon. Ez a 2013as minden eddigi évemnél nagyobb változásokat hozott (leszámítva persze 2010-et, mikor megszűnt a Mónika-show), sikeresen teljesítve az egyetemi ötéves tervet, gazdagabban egy jogi diplomával, életemben először kellett komolyan elgondolkodnom: hát most akkor, hogyan tovább? Akik egy kicsit is ismernek tudják hogy nálam a világotláthatnék és az önbizalom genetikailag kódolt, és ehhez valahogy mindig társul még egy duplaporciónyi szerencse is, épp amikor a legnagyobb szükségem van rá. Ennek köszönhetem azt is, hogy novembertől az Európai Parlamentben tölthetem a szakmai gyakorlatomat, itt Brüsszelben, az Unió fővárosában. Meg a soha el nem álló esőében is, de elismerem ezzel a szlogennel kevésbé lehetne turistákat csábítani a városba.
Erről fog szólni ezúttal a blog, élményekről, tapasztalatokról, munkáról, Brüsszelről, a Parlamentről, a legkevésbé sem eseménytelen hétköznapokról. Nem tagadom, örülnék neki ha ingyengulyás, lézeres kulcstartó és nagykofola nélkül is tudnék kicsit hatni arra aki olvassa, és jövő nyáron talán többen gondoljátok majd úgy hogy érdemes az EP-s választásokon részt venni. Nem kell aggódni, szerencsére (vagy épp sajnos, a megfelelő aláhúzandó) rám nem lehet majd szavazni, én a 2017-es X-faktorra tartogatom magam!
Első körben, mielőtt még elmesélném hogyan került a rólam valaha is készült legborzalmasabb fénykép a parlamenti belépőkártyámra, megengedek magamnak egy gyors belgiumi kitekintőt hogy lássátok, milyen országba fújt ezúttal a szél. Töredelmesen bevallom, mind a múlt hónapig az uniós vonatkozáson kívül nem volt túl sok használható információm Brüsszelről, meg úgy Belgiumról, általában. Ha belga, akkor praliné, sör, meg Hercule Poirot, és ezzel vége is lett a listámnak. A gimnáziumi nyolcadikórás földrajzokról is csak halványan rémlett valami flamandokról meg vallonokról, pedig épp ez a megosztottság vezet a legtöbb konfliktusokhoz ebben az egyébként jóléti országban. A tizenegymilliós lakosság több mint fele ugyanis flamand, tehát hollandul beszélő belgiumi, harmada pedig vallon, akiknek meg a francia az anyanyelvük. Ehhez jönnek még az ország keleti részén csoportosuló németek, és a megszámlálhatatlanul sok afrikai, ázsiai és dél-amerikai bevándorló teszi teljessé ezt az etnikai katyvaszt, aminek következtében Belgiumnak három hivatalos nyelve, hat parlamentje és hat kormánya is van. A főváros, Brüsszel speciális státuszban van: annak ellenére, hogy területileg Flandriához tartozik, külön régiót alkot, ahol a francia és a holland is hivatalos nyelvnek számít (ezért például az utcanévtáblák is kétnyelvűek, ami párszor már a GoogleMaps-et és az én idegeimet is próbára tette) Nagy szívfájdalom a flamandoknak, hogy a városban ennek ellenére szinte mindenki fraciául beszél, sokszor teljesen ignorálva azt a tényt, hogy a másik (értsd:én) egy szót se ért abból amit mondanak neki. Sajnos a francia nyelvtudásom kimerül Agatha Christie fent említett bajuszos detektívjének szólásmondásaiban, de kérdéses mekkora sikerem volna a bevásárlásnál egy "No, no, mon cher Hasting!"-el vagy "Mon Dieu"-vel! Mindenesetre vígan diskurálok franciául a metrón, buszon, liftben, vagy akárhol, de biztos ami biztos, bejelentkeztem azért egy francia nyelvkurzusra a jövő héttől. Na mem mintha nem szórakoznék jól minden egyes alkalommal, mikor forgatom a bevásárlásnál a fehér műanyag dobozt balról jobbra, aztán jobbról balra, és a világért nem bírok rájönni hogy ami benne vagy az tejszín, fehérjoghurt vagy éppen kacsazsír. A kacsazsírról eszembe jutott hogy Dániához képest a belga konyha jelentősen gyomor- és emberbarátabb, magyarán: létezik olyan hogy belga konyha. Az egyes számú nemzeti eledel, a waffel nálunk se ismeretlen, bár valljuk meg, egy sikerültebb falunapon hajnal háromkor azért nem veri a cigánypecsenyét, de itt aligha akad a belvárosban sétálva "brüsszelibb" dolog, mint helyben sütött, isteni illatú és agyonra csokizott waffelt enni. A csokimánia egyébként is minden négyzetcentiméteren látható, érezhető, és ami még jobb, kóstolható is Brüsszelben, egészen fantasztikus kis családi csokiboltokat lehet találni minden sarkon, ahol a szemünk előtt öntik-formázzák-díszítik a pralinékat..én ezzel el is érkeztem ahhoz a ponthoz, amikor befejezem a mai bejegyzést és eszem is gyorsan egy(két) kocka csokit, javaslom tegyétek ti is ugyanezt! hamarosan jövök megint! :)
